Mérföldkő és zenei szolgálat – A Karolina Katolikus Általános Iskola növendékei és tanárai a Váci Egyházmegye millenniumi ünnepségsorozatán

A nagyszabású, történelmi jelentőségű rendezvénysorozatban a Karolina Katolikus Általános Iskola diákjai és művésztanárai kiemelkedő szerepet vállaltak, több helyszínen és műfajban gazdagítva az ünnepi programokat. Beszámolójukat szerkesztve közöljük.
Az ünnepségsorozat részeként szeptember 17-én, csütörtökön a Püspökvác rendezvényteremben tartott Történelmi Emlékkonferenciát Kontreczki-Catalan Célia nyitotta meg Sík Sándor Hiszek című versének mélyen átérzett szavalatával. Ezt követően az intézmény növendékei és tanárai három kiskoncerttel teremtettek emelkedett hangulatot, felidézve az elmúlt évszázadok zenei örökségét:
• Középkor: Az ifjúsági kórus tagjaiból alakult kamaraegyüttes – Kontreczki-Catalan Glória Blanka, Menczer Zsófia, Schenk Hédi és Simon Réka Mária – három éneket adott elő, dobon közreműködött B. Nagy Tünde ütőhangszeres tanár.
• Barokk: Zenetanáraink – Kriksz Boglárka (furulya), Reményi Anna (ének), Bodor Enikő (gordonka) és Váraljai Nóra (zongora) – három kompozícióval idézték meg a korszak hangulatát.
• XX. század: A záró zenei blokkot Szűcs Marianna és Váraljai Nóra hegedű-zongora duója nyitotta meg, majd a 7.z osztály leánykamarakórusa lépett színpadra. A kórus tagjai: Bénik Zsuzsanna, Franco-Tihanyi Natali, Badó Emma, Gável Eszter, Jakab Zsófia, Valter Anna Róza, Laczkó Lilla, Kun Lili és Grósz-Illés Lola Sára.
Szeptember 19-én, szombaton, a jubileumi nap eseményeiből  az intézmény több formában is kivette a részét.
A hálaadó ünnepi szentmise zenei szolgálatát a Váci Székesegyházi Kórusiskola 4–8. osztályos tanulóiból álló kórusa végezte. A Szent Cecília vegyeskar soraiban művésztanáraik is énekeltek, szólót Reményi Anna magánénekes tanár adta elő.
A püspöki palota kertjében felállított szabadtéri színpadon a iskola diákjai és tanárai közös kamaraprodukcióval mutatkoztak be.
Furulya: Szíjgyártó Gergő és Kriksz Boglárka
Hegedű: Nyéki-Solymár Mihály és Szűcs Marianna
Gordonka: Balogh Botond és Bodor Enikő
Négykezes zongoradarab: Gável Eszter és Terhes-Levente Viola
Szóló zongoradarab: Bonifert Botond
Trombita: Tornyai Brúnó és Szombath Kristóf
Vibrafon: B. Nagy Tünde
Zongorakíséret: Ábrányiné Borbély Nóra, Váraljai Nóra és Kápolnai Jenő zenetanárok
A délutáni koncertet a növendékek citeraegyüttese zárta, akik Tumbász Mártonné felkészítésével szolgáltatták a moldvai táncház talpalávalóját. A zenekarban a jelenlegi növendékek (Kontreczki-Catalan Glória Blanka, Franco-Tihanyi Korinna Isabel, Gável Ráhel, Tholt Júlia, Gáspár Kata, Bénik Zsuzsanna), valamint volt diákjaik (Dobos Mária, Karansebessy Tünde, Tarcsy Tarcal) játszottak. A táncházat egykori zeneiskolások, Kalecz Barnabás és Sinka Panna vezették.
A nap méltó zárásaként a szervezők nagyszabású előadással elevenítették fel az elmúlt ezer év történelmét mintegy 500 önkéntes szereplő közreműködésével. A darab egyházi zenei részét Varga László atya, az iskola művészeti vezetője komponálta, a zenei betéteket pedig az Ifjúsági Kórus énekelte és jelenítette meg az előadás folyamán.
A Karolina növendékeink és oktatóink magas színvonalú fellépése felejthetetlen élményt nyújtott a hallgatóságnak, és méltó módon képviselte az iskolát a történelmi ünnepségen.
Oszd meg a bejegyzést